Roppant érdekes rábukkanni ennek az embernek a nevére, hiszen legyünk őszinték: az átlagember alig tud róla valamit. Persze, a biatorbágyi viadukt felrobbantásáról, és annak következményeiről mindenki tud egy keveset, azonban a robbantás elkövetőjének életéről szinte sehol sem találni adatot. Ráadásul sokan még azt sem tudják eldönteni, hogy miért is robbantott: a leggyakoribb okok közt a robbantás okozta szexuális kielégülés szerepel az első helyen, de olyan elméletet is volt szerencsém hallani, hogy Matuska fölöslegessé vált nejétől óhajtott megszabadulni ezzel a drasztikus módszerrel.
Matuska fiatalságáról kevés adat maradt fent, azoknak a nagy része is inkább a későbbi események tükrében keletkezett legendának tekinthető – elég nehezen hihető például, hogy a csantavéri cipész tizenéves fia hozzájutott egy pár rúd dinamithoz, és egy rossz jegy miatt bosszúból felrobbantotta a helyi tanító ólját, természetesen a benne lévő cocákkal együtt – azonban egy hiteles és bizonyított tény mindenképpen van. A fiatal Matuska – saját bevallása szerint 11 éves volt, amikor az eset megtörtént – találkozott egy „Leó Professzor” nevű, önmagát spiritisztának, és egyéb misztikus tudományokban jártas személynek nevező férfivel, aki „hipnotizálta” őt. A hipnotizálást nem véletlenül tettem idézőjelbe: a férfi – kinek eredeti neve Kiss János volt, csak úgy gondolta, az emberek roppant bajosan hinnék el egy ilyen egyszerű nevű emberről, hogy – úgymond – a felsőbb hatalmaknak parancsol – egy kókler volt. Akkoriban sok hasonló alak járta az országot: egyszerű kémiai-fizikai trükkökkel – amiket az egyszerű emberekből álló közönség varázslásnak tartott – járták az ország elmaradottabb vidékeit, és igyekeztek minél több pénzt keresni a helyiek szórakoztatásával. Minden bizonnyal Matuska sem élt át igazi hipnotizációt, de a látványos külsőségek, a „professzor” pödört bajsza, sejtelmesen suttogó hangja, és nem utolsó sorban: saját hite abban, hogy ez a férfi tényleg képes átvenni az irányítást az akarata felett, eredményezhetett valami hasonlót. Mindenesetre a tárgyalásán azt állította, hogy innentől kezdve mindig maga mellett tudta Leót, „aki” lényegében a mentora lett, és „akivel” hosszasan beszélgetett. Persze ezekről a hallucinációiról nem beszélt senkinek, egyedül a tárgyalásán került elő a téma, de erről később.
Felnőtt életéről jóval több információ van, amik közül talán a leginkább megdöbbentő az, hogy mivel is foglalkozott eleinte ez az ember. Kíváncsiságból körbekérdeztem ismerőseimet: a legtöbben favágónak gondolták egy páran csavargónak, némelyek szerint viszont apja nyomdokait követve, cipész lett. Nos, nagyon messze jártak az igazságtól: a férfi, akinek nyolcvan ember halála szárad a lelkén, és akinek pere a maga idejében felbolygatta Európát, tanító volt, méghozzá nem is rossz. Bizony, a későbbi tömeggyilkos gyerekekkel foglalkozott, kikérdezte a leckéjüket, és – a kornak megfelelően időnként egy kis testi fenyítés igénybe vételével – irányította erkölcsi fejlődésüket.
Érdekes elképzelni, ahogy például bibliai idézeteket olvas fel a fiataloknak, vagy megdorgálja őket egy, a játék hevében betörött ablakért.
1914-ben azonban szögre kerül az osztálynapló és a nádpálca: Matuska bevonul katonának, és természetesen hova máshova kerülne, mint az utászokhoz. Megjegyzendő: nem a véletlenek összjátékaként kerül oda, hanem mert mindent megtesz, hogy ott szolgálhasson, tehát feltehetően már akkor is benne bujkált a robbantás démona. A háború elvesztése után Matuska nem megy vissza tanítónak: számos rövid ideig tartó állás után – a teljesség igénye nélkül: volt kőműves, kereskedő, fuvaros, és még ki tudja mennyi minden – végre rájön, mi is az, ami az ő képességeinek való.
Nos, ez a terület nem más mint a feltalálás. Hogy mennyire jól ment neki az új szerkezetek kiötlése, azt remekül mutatja, hogy nem kevesebb, mint nyolcvanhat találmánya van a mai napig jegyezve a szabadalmi hivatalban. Ez a szám persze nem vetekedhet Edisonéval, de koránt sem elhanyagolható, sőt mi több: kifejezetten soknak számít.
Megjegyzendő: egyik találmánya azt a célt szolgálta, hogy a vonatok biztonságosabban haladjanak a síneken...
A találmányokból bőven folyik be a pénz, így Matuska – aki ekkor házas ember – megengedheti magának, hogy megvegyen egy kavicsbányát, és kővel kereskedjen. A robbantásokat természetesen ő maga végzi.
Minden együtt van hát az idillikus élethez: szép család, remek anyagi körülmények, és még a robbantás iránti vágyát is kiélheti. Hát kell ennél több? Leó – aki egy ideig nem jelent meg Matuskának – szerint kell: neki, az egyetlen tiszta embernek súlyos csapást kell mérnie a megtévedt emberi fajra és erre a legalkalmasabb módszernek a vasúti "balesetek" előidézése tűnik.
Érdekes, hogy a megszállott robbantgatóként elhíresült Matuskának eleinte esze ágában sincs dinamithoz, vagy más hasonló tulajdonságú anyaghoz nyúlnia: úgy gondolja, hogy ha elfűrészeri a sineket, az bőséggel elég a sikerhez. Elsőnek Ansbachtnál cselekszik így, de az eredmény kiábrándító: a vonat nem siklik ki. Matuska később azt vallotta, Leó túlvilági hangon ordibált vele, amikor a szerelvény egy karcolás nélkül tovább robogott. Amikor ugyanott, ugyanazokat a síneket még egyszer kezelésbe veszi, az eredmény semmit sem változik, és az idegkimerültség szélére sodródott Matuska betegesen rettegni kezd, hiszen Leót csak ő látja, és éppen ezért a férfi rajta tölti ki minden dühét – mármint ha igazat vallott a tárgyaláson. Harmadik alkalommal Leó lenyugszik, van egy kis oka az elégedettségre: a Jüteborgi expresszvonatot sikerül kisiklatni, száznál is több ember sebesül meg, páran megnyomorodnak.... de senki sem hal meg. Leó ugyan nyugodtabban viselkedik Matuskával, de messze nem olyan barátságos mint régebben: nem győzi eleget súlykolni bele, hogy ő, mint az utolsó tisztességes ember, küldetést teljesít.
1931. szeptember 13-án Matuska végre kielégíti a vérszomjas Leó kívánságát: új koncepció szerint "dolgozik" és ezúttal sikerrel jár. Elveti a sínek elfűrészelését, gondolván, hogy ha három alkalommal nem sikerült vele komoly eredményt elérnie, akkor a negyedik sem lesz kivétel: régi szenvedélyéhez, a robbanószerekhez nyúl. Az eredmény felülmúlja Leó legvadabb kívánságait: nyolcvan halott, százhatvan sebesült: ez már eredmény, méghozzá olyan, amiért a robbantó "mentorátor" komoly dícséretet kap Matuska végül pontosan amiatt került rendőrkézre: a megenyhült Leó dicshimnuszai, és a robbanás okozta gyönyör miatt nem bírt uralkodni magán, gyanússá válik. Hogy miért nem csukják le egyből? Egyszerű. Horty- a tenger nélküli tengernagy, egy király nélküli királyságban - kihasználja az ölébe hullott lehetőséget: statáriumot hirdet, és számos fél-legális kommunista, és egyéb akkoriban nem kívánatos politikai nézetet valló sejtet csukat börtönbe, sőt, két újságíró meg is halt. Aztán amikor már elegen voltak börtönben, és a kormányzó úgy ítélte meg, kellően súlyos csapást mértek a bolsevikokra, bevitték kihallgatásra Matuskát, aki az első kérdések után megtört. Pedig bizonyított tény, hogy nem használtak ellene erőszakot: elég volt mutatni neki pár képet a robbantásról, és Matuska nem bírta türtőztetni magát, olyan öröm ült ki az arcára, ami egyértelművé tette, hogy ő követte el a viadukt elleni merényletet.
A tárgyaláson – amit mint ahogy említettem, egész Európában figyelemmel kísértek – nem is az volt a kérdéses, hogy bűnös-e, hanem hogy vajh tényleg elmeháborodott-e, vagy pedig nem más, mint egy felforgató eszmék iránt rajongó, anarchista tömeggyilkos, vagy esetleg.... kommunista! Horty a két kezét összetette volna örömében, ha Matuskára rá tudta volna bizonyítani, hogy a vörösök oldalán áll, és lám, nem hiába volt a rendkívüli állapot bevezetése...
A védelem és az elmeszakértők azzal próbáltak érvelni, hogy Leó nem lehet egy egészséges elme terméke, és hogy a beteg súlyos megalomániás, aki önmagát egyfajta messiásnak hiszi, éppen ezért nem normális. No és vajon mennyire lehetnek kommunista kapcsolatai egy gazdag feltalálónak, sőt ha már itt tartunk: épeszű-e az az ember, aki olyan háttérrel, mint Matuska, azzal foglalatoskodik, hogy vonatokat röpítsen a levegőbe? A vád ezzel szemben azzal érvelt, hogy "Leó" létezésére nincsen bizonyíték, ki tudja, hogy tényleg beszél-e a férfihoz, s nem csak kitaláció? Matuska egyszerű terrorista, aki valami zavaros aranykort akart előidézni tudatosan elkövetett terrormerényletekkel alá akarta ásni a törvényt és a rendet, ezért bűnhödnie kell – mondták.
A döntő bizonyíték végül nem más volt, mint egy jegyzetfüzet, benne egy pár sebtiben odafirkantott sorral amiknek a bizonysága szerint a rendőröknek isteni szerencséjük volt, hogy elfogták Matuskát: ugyanis, ha nem sikerül kézre keríteniük, újabb merényleteket hajtott volna végre, Franciaországban és Hollandiában. Ez alapján Matuskát beszámíthatónak találták, és halálra ítélték, ám a védőügyvéd végül kiharcolta, hogy élete végéig a váci fegyházban tartsák fogva. Azonban közbeszólt a történelem: amikor a kommunisták 1945-ben felszabadították – avagy politikai nézettől függően: rabságba taszajtották – az országot, Matuska sok más rabbal együtt kiszabadult a fegyházból. Innentől kezdve nincsen róla hiteles adat: egyesek szerint egy járókelő felismerte, és egy nála lévő sétapálcával agyonverte a rettegett robbantót, mások szerint két vöröskatona akasztotta fel. Megint mások – ők vannak a legtöbben - azt tartják valószínünek, hogy visszatért Csantavérre, de a csendőrök és a helyi lakosok egy része felismerte, mire Matuska, hogy elkerülje a lincselést, bemenekült egy közeli folyóba, és vagy a golyók végeztek vele, vagy belefulladt a vízbe.
Ám ezek csak találgatások, soha nem fogjuk megtudni, hogyan is végezte ez az ember, és az is örök rejtély lesz, hogy vajon tényleg látta-e Leó professzort, vagy pedig ez a figura csak egy, a büntetés elől menekülő igen ravasz anarchista kitalációja, aki elmebetegnek próbált tűnni, hogy elkerülje az akasztófát.