....tünödtem milyen a halál?
"Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok láza s tragikus szárnyakon suhan tünte felé a rövid nyári éj. Óh éjszaka, aki naponta meghalsz, taníts meghalni! Mennyit ültem e hegy fölött, a hajnalok karzatán s tünõdtem, milyen a halál? de egy csillagot sem értem még rajt, mikor a semmi mögé elbútt! sem a percet mikor elhallgat a tücskök zenéje. Minden úgy tûnt el, lopvást, mint az álom, s a nap nem emlékszik a csillagokra." Ha rádöbbenek, hogy meghalhatok, Mielõtt agyam termését behordtam, Mielõtt, mint dús csûrök a magot, Megõrzöm magam tornyos könyvhalomban; Ha nézem a csillagos éjszaka Arcán a nagy mese jelképeit S érzem, hogy õket lerajzolni a Varázskezû sors nem soká segít; S ha azt érzem - te tûnõ árny, te szép! - Hogy már nem látlak viszont, s hogy soha Nem önti belém tündér erejét A gondtalan csók - akkor, akkor a Mindenség partján állok, eltünõdve, S hír s szerelem semmivé omlik össze.