A kilencfarkú macska, a hajózás legfájdalmasabb, legvéresebb büntető eszköze volt. Ez a korbácsolási módszer megjelenésétől követően gyorsan a mindennapi gyakorlat elidegeníthetetlen részévé vált. Feltehetőleg első alkalmazása a brit-haditengerészetnél körübelül a 17 század elején került sor. Elterjedésének oka talán az volt, hogy szükség volt egy különösebb feltünést nem keltő, ám mégis csak tekintélyt parancsoló tárgyra. Mert hát létezhet-e praktikusabb tárgy, egy komor hajó zárt világában, egy egyszerű korbácsnál? A kilenc hoszzú kötélpászmából álló eszköz hatásfokát lényegesen növelte a kötélfonatokba rögzitett számtalan éles, szegecs. Hajónként mindig több darabot tartottak mivel a kilencfarkú macska egyszer használatos tárgynak minősül, melyet a büntetés végrehajtása után azonnal a vizbe dobtak. A kötélpászmákra ragadt odaszáradt vérrögök a következő használat alkalmával a, következő sebekben súlyos fertőzést okozhatott volna, és a hajózás törvénye megkövetelték az értelmetlen halál kiküszöbölését. A hadihajókon rendkivül nagy fegyelem uralkodott. A korbácsbüntetés kihirdetése után a tisztek mindig külön gondot fordítottakarra, hogy tényleg minden hajón tartózkodó személy szemtanuja legyen a kegyetlen fenyítésnek.